2024. 05. 07. | Gizella
 

Felhívás helyettes szülőképzésre

2010. 08. 14.
Szeretne segíteni másoknak és közben még jövedelemre is
szert tenni?


Sok olyan családra van szükség, akik hajlandók megnyitni otthonukat, hogy befogadják a bajba került szülők gyermekeit.
A helyettes szülő a családban élő gyermek átmeneti gondozását saját háztartásában biztosítja, ha a szülő a gyermek nevelését a családban nem tudja megoldani.

HELYETTES SZÜLŐI KÉPZÉS TABON


Helyettes szülői szolgáltatás:

A helyettes szülői szolgáltatás a gyermekjóléti alapellátás része. Célja és funkciója a gyermekvédelmi törvénynek arra a felismerésére épül, hogy a veszélyeztetett gyerekek egy részét nem a saját szüleitől kell megvédenünk, hanem a krízishelyzetbe jutott szülő megsegítésén keresztül, az ő partnereként lehet eredményesebb, preventív gyakorlatot kialakítani.

A helyettes szülő azon fáradozik, hogy a hatósági intézkedést, a szülői jogok szűkítését megelőzze. Ez a szolgáltatás a szülő szorongatott helyzetében csupán a legkevésbé ártalmas kiút gyors lehetőségét biztosíthatja. Egy vészkijárt lehet a súlyosabb következmények megelőzésére. A Koppány-völgye kistérség településein meglevő nagymértékű társadalmi és gazdasági feszültségek a családok gyermekmegtartó erejét veszélyeztetik. A családok gyakran kerülnek önhibájukon kívül átmenetileg olyan helyzetbe, hogy gyermekük/keik gondozását, nevelést nem tudják biztosítani.

A gyermekek védelméről szóló 1997.évi XXXI. törvény a gyermekjóléti alapellátások között említi a helyettes szülői szolgálatot. A törvény 40§ (2) d) pontja értemében a gyermekjóléti orologi replica szolgálat szervezi a helyettes szülői hálózatot, illetve működtetheti azt, vagy önállóan helyettes szülőt foglalkoztathat. A kistérség az elmúlt évek próbálkozásai ellenére sem rendelkezik helyettes szülővel. A gyermekjóléti Szolgálat családgondozói azonban munkájuk során gyakran tapasztalják ennek hiányát. A gyermekek ilyenkor többnyire ideiglenes elhelyezésre kerülnek.

A képzés révén megszervezésre kerül a helyettes szülői hálózat, kiépítésével megszűnik az ellátási hiány. A helyettes szülőt díjazás illeti meg.

Ki lehet helyettes szülő:

    aki elmúlt 24 éves,

    büntetlen előéletű,

    háziorvosa szerint gyermekgondozásra alkalmas egészségileg,

    otthona gyermekelhelyezésre alkalmas,

    sikeresen elvégezte a helyettes szülő képzést.

A képzésről:

Előre láthatólag szeptember második felétől a Notitia Humana Oktatási és Szolgáltató Betéti Társaság, mint a Koppány-völgyi Alapszolgáltatási Központtal együttműködő partner végzi a két részből álló képzést a jelentkezők számára. A képzés ingenes.

1. rész: Döntés előkészítő program:

A döntés előkészítő program 28 órás, mely 8x3 illetve 1x4 órás foglalkozásokból áll. A program célja, hogy a résztvevők a foglalkozássorozat végére el tudják dönteni, hogy helyettes szülők, nevelőszülők, illetve örökbe fogadó szülők szeretnének-e lenni. A program részét képezi a trénerek által a résztvevőknél tett családlátogatások is, mely az alkalmasság eldöntésének alapfeltétele.

2. Helyettes szülői tanfolyam:

A helyettes szülői tanfolyam 22 órás elméleti tanfolyamból áll. A tanfolyamon való részvétel, a feladatlapok kitöltése kötelező, a megengedett hiányzás a kötelező óraszám 10 %-a (döntés előkészítő tréning 3 óra, helyettes szülői tanfolyam esetében 3 óra).

A képzéseket a Nemzeti Család- és  Szociálpolitikai Intézet által jóváhagyott, a Notitia Humana Bt-vel szerződésben álló FIKSZ trénerek és a gyermekvédelemben évek óta dolgozó felsőfokú képzettséggel rendelkező szakemberek végzik. 

Jelentkezni lehet:

A Koppány-völgyi Alapszolgáltatási Központnál (8660. Tab, Petőfi u.4.) a jelentkezési lap kitöltésével szeptember 5-ig.


Érdeklődni lehet:

    Koppány-völgyi Alapszolgáltatási Központnál (8660. Tab, Petőfi u.4.)

    Tel.: 84-525-066, 06-30-633-3214



2024. Május
HKSZCSPSZoV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
További oldalak: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 > »
Jelzőrendszeri értekezlet 2012.06.21.
2012. 06. 22.

A Koppány-völgyi Alapszolgáltatási Központnál tartott jelzőrendszeri értekezlet előadásának anyaga elérhető.

 

Pályázati kiírás szociális gondozói álláshely betöltésére
2012. 04. 12.

Koppány-völgyi Alapszolgáltatási Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet házi segítségnyújtás keretein belül szociális gondozó munkakör betöltésére.

Pályázati felhívás munkakör betöltésére
2011. 06. 01.

   A Koppány-völgyi Alapszolgáltatási Központ a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján
pályázatot hirdet szociális gondozói munkakör replicas de relojes españa betöltésére, egy teljes és egy rész munkaidős álláshely betöltésére.


A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozott idejű közalkalmazotti jogviszony 2011.12.31-ig, 3 hónap próbaidő электрический одноколесном велосипеде

 ⁞

A részletes pályázati felhívást a Letöltések-  Pályázati kiírások munkakörök betöltésére menüpont alatt érhető el.

 
Szociális ellátás :: Oktatás :: Egészségügy :: Civil szervezetek :: Tudástár :: Letöltések :: Kapcsolat :: Impresszum
© Copyright 2009 - Koppány-völgyi Gyermekjóléti és Családsegít? Szolgálat - minden jog fenntartva :: Jogi nyilatkozat
Website made by: GrApixx Design Studio